Családdá válás

2014 szeptember 17. | Szerző: Kiseri

Miután megtörtént a lánykérés, elhatároztuk, hogy gyereket is vállalunk.

Egy szép májusi reggelen pozitív lett a teszt. Földöntúli öröm járt át mindkettőnket. Babánk lesz!

A körzeti nőgyógyász megerősítette, februárra szülők leszünk. Két hét múlva, egy másik, legkevesebb emberséget vagy csupán érdeklődést sem mutató orvoshoz kerültem. Morgott, szidta az ultrahang gépet. Kicsi, tán öthetes. Mondta. Ez nem stimmelt. Még azon a héten az ügyeleten kötöttem ki, férjem remegő aggodalommal kísért el, véreztem. Megvizsgáltak, semmi baj, megesik, a baba jól van. Megnyugodtunk, de tanulva az előző esetből magánorvos után néztünk. Találtunk is egy közelit, akit mindenki dicsért. Elmentünk hozzá egy hétfő délután. Férjem is velem tartott, kíváncsi volt már nagyon a kis jövevényre.

Beszéltünk a dokival, majd irány a vizsgáló. Ultrahang.

Doki hümmög, forgatja az uh-fejet, majd kiböki: Sajnálom, de a magzat már nem él.

Egy világ dőlt össze bennem. Férjem halálsápadtan a döbbenettől, csak nézett rám és csendben könnyezett.

Nagyjából 8 hetet élt.

Másnapra beírt műtétre. Férjem végig velem volt. A műtét után is végig fogta a kezem, és vigasztalt.

Életünk egyik legnagyobb tragédiája volt.

 

Mikor letelt a lábadozási idő újra teherbe estem. Csodás érzés volt, hogy egy kis életke növekedik bennem. Az egész család boldog volt. Férjem mindent megtett, hogy óvjon, segítsen. Aztán egy viharos tavaszi estén, épp meccset néztünk, mikor rám törtek a fájások. Irány a korház! Ügyeletes doktornő szerint, szivárog a magzatvíz, így antibiotikum kell, de úgysem elég erősek a fájások (szerintem meg de) úgyhogy infúziót kell adni. Este tíztől reggel fél hétig vajúdtam. Akkor megérkezett a dokim és már vittek is a műtőbe. Császár, úgymond téraránytalanság miatt. Igen, nagy lett a baba, és egészséges.

Márk, május 6., 4510 g, 59 cm

 

Két évvel később bővíteni szerettük volna kis családunkat, így ismét terhes lettem. Ez a várandóság már nem volt rózsaszín vattacukor. Mindenem fájt, majdnem teljes idő alatt émelyegtem, és nem csak reggelenként… Szeptember végén, megbeszélt időpontban megjelentünk a kórházban és, ismét császárral, világra jött a második, szintén egészséges kisfiunk.

Patrik, szeptember 29., 4060 g, 57 cm

 

Így lett teljes a családunk.

A beteljesedés

2014 szeptember 17. | Szerző: Kiseri

Március 12-e volt. Munka után el kellett mennem valahova, s mikor hazaértem a csöngetésre nem válaszolt senki. Pedig Szerelmemnek már itthon kellene lennie. Előkerestem a kulcsom, elfordítom, nem mozdul. Nahát, nem zártam be a felső zárat? Fordítom az alsóban, rögtön nyitja. Na, de szédült vagyok, ezt sem zártam be rendesem!

Kitártam az ajtót, és leesett az állam:

A bejárattól a nappaliig vörös rózsaszirmok borították a padlót és a sziromösvény szélén végig mécsesek égtek.

Mindent lehajítottam, és követtem a szerelem-ösvényt, melynek végén Szerelmem várt féltérdre ereszkedve.

–Hozzám jössz?- kérdezte idegességtől remegő hangon.

–Igen!- csak ennyit tudtam kinyögni, és már a nyakába is ugrottam. Ő pedig felhúzta a legszebb gyűrűt az ujjamra, amit valaha is láttam.

Boldog izgatottsággal vetettük bele magunkat a szervezésbe: étterem, anyakönyvvezető, ruha, fényképész, meghívók…

A kitűzött időpont: szeptember 19.

Édesapám házában gyülekezett a násznép. Nem voltunk sokan, csak a legközelebbi rokonok, közvetlen kollégák. Szerelmem, természetesen otthonról indult, hogy csak ott lásson először a menyasszonyi ruhámban.

Mikor kiszálltam a kocsiból, és meglátott elfutotta a szemét a könny.

Az egész szertartást végig sírtam én is és Ő is. Mennyei boldogság lengett körül minket. És csak mi ketten tudtuk, hogy első gyermekünkkel már várandós voltam.

Életem legszebb napja volt, mikor a felesége lettem.

Az első randi

2014 szeptember 17. | Szerző: Kiseri

November volt és szükségem lett egy szerelőre, aki megcsinálja a WC csepegését. Rögtön Pasira gondoltam. Már hetek óta nem láttam, Husival valamin összekülönböztünk, így vele sem találkoztam.

Szívesen vállalta. Megoldotta a problémát.

Beszélgettünk. Szóba került az uszoda, ahova nem akar egyedül elmenni, de Husival sem szívesen menne. Elmennék vele? Csak Husinak ne szóljak, úgy is délután dolgozik, nem veszi észre.

Rábólintottam.

A megbeszélt nap előtt lázasan készülődtem, hogy minden tökéletes legyen. Hugi furán nézett rám, mi ez a nagy izgalom? Elmondtam neki, hogy Pasiban látom azt a férfit, aki egykor akár a gyerekeim apja lehet, és akivel együtt megöregednék.

Elérkezett a másnap. Délelőtt Pasi hívott, hogy inkább menjünk el biliárdozni, mert még sincs kedve úszni. Mondom, oké. Örültem is, mert az már randinak hangzott!

Felvettem egy farmerszoknyát, piros blúzzal és piros magas sarkúval. A szemén láttam, hogy talált. Tetszem neki.

Elkezdtünk biliárdozni. Ahányszor elment mellettem, hozzám ért, megsimított. Kellemes borzongás futott végig rajtam minden érintésére. Aztán egyszer csak a szemembe nézett, hosszan, mélyen…és MEGCSÓKOLT! Hevesen, szenvedéllyel csókolt és én boldogan adtam át magam az érzésnek.

Ott hagytunk csapot-papot és elmentünk a lakásukba. Ott mindjárt egymásnak estünk. Hatalmába kerített minket a vágy.

Még aznap megbeszéltük, hogy ha Husi hazaér, szakít vele.

Így is tett.

Visszaköltözött a szüleihez, mert a bérleményüket egyedül nem tudta volna fizetni.

Ezután néhány nehéz hét következett. Kezdve Husi állandó zaklatásától, Szerelmem családjának rosszallásán át, addig, hogy egy rossz lépés eredményeként Szerelmem lába eltört, és fekvőgipszet kapott.

Ezektől eltekintve boldogok voltunk. A Világ legboldogabb párja.

Sokat jártunk kirándulni, csavarogni, moziba. Tavasszal összeköltöztünk.

Sokszor emlegette, hogy én vagyok az, akivel családot szeretne alapítani és kézen fogva megöregedni.

Harmóniában, szerelemben teltek napjaink.

A strand

2008 szeptember 24. | Szerző: Kiseri

 

 

 A rettentő kánikulai hét után jó ötletnek tűnt a strand. Megbeszéltük, Gyömrőre megyünk a tóra. Húgomnak nem volt kedve jönni, mondván, a lakás mégis hűvösebb, mint a tópart. Így csak hármasban indultunk neki.  A hipermarketben vett egyszerű fekete fürdőrucimat feldobtam néhány saját kezűleg festett-díszített fagyönggyel. Gondoltam ez éppen megteszi. Nem feltűnő, de egyedi.

Elmentem értük, bár kilenc volt megbeszélve, ők akkor keltek fel. Összeszedték magukat, és indultunk is. Próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna előző nap a képnézegetés közben, de olyan érzésem volt, mintha Pasi folyamatosan figyelne.

 Odaérve lepakoltunk az árnyékos részen. Husi egyedül hagyott minket, míg elintézett valamit. Pasi, mintha még soha sem látta volna, rajta felejtette a szemét a köldök-ékszeremen. Nézegette, majd óvatosan hozzáért, úgy, hogy ujjai a bőrömhöz értek. Forró bizsergés futott végig rajtam. Belenéztem a szemébe, vágy izzott benne. Elmosolyodtam, éreztetve vele, nekem sem közömbös.   Ekkor ért vissza Husi. Szétrebbentünk, mint a rajtakapott bűnösök. Persze semmit sem vett észre zavarunkból. Hogy oldjam valamennyire a feszültséget, meghívtam őket egy kávéra. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy Pasi véletlenül (?) anyának szólított. Husit szokta kedveskedve így hívni. Megállt bennem az ütő. Pasinak nem tűnt fel az elszólás, de Husi azonnal lecsapott rá. Hogy szólítottad? –kérdezte. Én gyorsan visszakérdeztem, miért, hogyan? Végül meggyőztök, semmi hátsó gondolat, csak egy ártalmatlan nyelvbotlás volt. Ezután kezdett el minden kifordulni önmagából.

 Husi, minden percben Pasin lógott, puszilgatta, simogatta, minden mondatából sütött, tulajdonának tekinti. Az én pasim! Az én pasim! -visszhangzott minden mozdulatából. Olyan tudattalan, figyelmeztető viselkedés volt, amit csak ő maga nem vett észre. Igyekeztem nem tudomást venni róla, és a lehető legtermészetesebben viselkedni. Egész jól ment, kereskedő lévén –szerénytelenség nélkül állíthatom- kitűnő színész vagyok. Husit pedig nem nehéz megtéveszteni, annyira figyelmetlen.

 Később már a hűs habok közt, ami mondanom se kell ránk fért, kicsit lenyugodtak a kedélyek. Szórakoztunk, pancsoltunk, Pasi dobálta Husit a vízbe. Ez utóbbiból én nem kértem, mivel félek a víz alatt. Erre Pasi felkapott, és Husi hátára rakott, így kettőnket tartott egyszerre. Hangosan kacagtunk, mígnem belém fagyott a kacaj, pánik fogott el és kifelé vettem az irányt. Ami pedig a menekülésre késztetett: Pasi, míg Husi hátán kapaszkodtam, beleharapott(!) a fenekembe. Ez olyan dolog, amit egy pasi nem engedhet meg magának, csak ha a szeretőjéről van szó.

 A parton néhány parti kártya és egy-egy forró lángos után Husi elaludt. Mi pedig folytattuk a játékot.

Hihetetlenül meghitt légkör alakult ki köztünk. Csipkelődtünk, nevetgéltünk. Néha lopva egymáshoz értünk. Flörtöltünk. Szeretek flörtölni, a véremben van, de tudom, hogy ezt most nem én kezdeményeztem. Egyszerűen így alakult, és én nem ellenkeztem.

 Mikor Husi felébredt, mondtam, menjünk a vízbe, de ő nem akart, így Pasival ketten mentünk fürödni. Ott is folytatódott a flört, egészen addig, míg a nádas takarásában derekam átkarolva magához nem húzott. Éreztem, meg fog csókolni. Ránéztem, és megijesztett, amit láttam. Vad, fékevesztett vágy lobogott szemében. Ekkor ébredtem rá, mit is csinálunk. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássa a kétségbeesésem könnyeit, és némán megráztam a fejem. Nem, ezt nem csinálhatjuk, itt, most abba kell hagynunk. Elhúzódtam és elindultam a partra.

 Nemsokára már otthon voltam. Egyedül.

1000 fénykép

2008 szeptember 21. | Szerző: Kiseri

 

 A tavasz költözéssel kezdődött. Új albérletet találtak. Pasi kollegái is és én is ott voltunk segíteni. Mire megtelt a két teherautó, már mindenki idegeit kikezdte Husi. Parancsolgatott, kiabált, drámázott. Már ott tartottam mindent otthagyok, csinálják akiknek erősebbek az idegeik az acélnál is. De láthatóan nem csak én voltam így ezzel. A fiúknak is elegük volt Husiból. De ők nem mertek neki szólni. Én viszont alaposan megmondtam neki a magamét. Nem a szolgái vagyunk, szívességet teszünk, amiért illik hálásnak lenni. Ettől kicsit lehiggadt. Átvittük a cuccokat az új helyre, a fiuk lepakoltak, és pánikszerűen elmenekültek. Én még segítettem kirámolni a fontosabb dolgokat, és gyorsan leléptem.

 Már szépen berendezkedtek, de Husi csak nem vett vissza magából. Néha olyan hangon beszélt Pasiról, vagy vele, hogy én szégyelltem magam. Azt mondta, elege van, Pasi nem csinál semmit otthon, csak meló után vacsorázik, és lefekszik. A romantika is kezd meghalni köztük. Próbáltam nyugtatni, nehogy elhamarkodottan lépjen, és úgy tűnt, szép lassan rendeződnek a dolgaik.

 Jött a nyár, elhatároztuk, felmegyünk a hegyekbe Pasi családjának faházába. Szombat délelőtt Pasi még dolgozott , így mire hazaért már mindannyian indulásra kész voltunk. Husi nem hazudtolta meg önmagát, rögtön támadásba lendült. Mindent egyedül kell csinálnom, mondta, ezt ide rakd, azt oda. Mindezt olyan hangnemben, hogy Hugival inkább az autónál vártuk meg őket. Pasit még soha nem láttam ilyen mérgesnek, sőt dühösnek. Miután a kocsiban is folytatták a vitát, Egy áruháznál megállva kompromisszumot kínáltam nekik: vagy mindketten befogják, és civilizáltan viselkednek, vagy fordulunk vissza, mert nem vagyunk kíváncsiak a veszekedésükre. Ezután lehiggadtak, és egész jól telt a hétvége.

 Pár hét múlva elutaztak a tengerpartra nyaralni. Hugival pedig fogadást kötöttünk, meddig bírják még együtt. Ő arra fogadott, nyaralás után nem sokkal válnak szét útjaik, én arra, hogy szeptemberig talán még kihúzzák.

 Miután hazajöttek Husi áthívott, nézzem meg a fotókat és hallgassam meg az élménybeszámolót. Míg vártuk, hogy Pasi hazaérjen, mesélt a tengerről, a szállodáról, és hogy mennyire jól érezte magát. Pasi teljesen elkényeztette, mondta, leste minden kívánságát. Újra minden szép és jó.

 Mikor már ő is megérkezett, elkezdtük nézni a képeket. Husi kezelte a számítógépet, mi meg köré ültünk. Egyszer csak, mintegy véletlenül, Pasi lába az enyémhez ért. Fészkelődtem kicsit, hogy feltűnés nélkül arrébb húzódhassak, mire ő is elkezdett fészkelődni, és már a karjával támaszkodott a combomon. És hogy fel se merülhessen, véletlen az érintés, óvatosan el kezdte mozgatni a lábát, mintegy simogatásként. Legszívesebben rákiáltottam volna, hagyja abba, de minden józan eszem elszállt ahogy a bőrét az enyémen éreztem.  Arcom lángba borult, és alig tudtam figyelni arra, amit Husi mesélt. Izgató és egyben rettenetes másfél óra volt. A félelem, hogy Husi észrevesz valamit, keveredett a bizsergető érzéssel, amit a titkos érintések okoztak.

 Mire végignéztük az ezer fényképet, ismét a kétségbeesés szélén álltam. Pontosan azt teszi, mint fél éve, azon a bizonyos szilveszteren. Tudtam, most is én fogom húzni a rövidebbet. Nekem lesznek átvirrasztott éjszakáim, nekem fog remegni a gyomrom, ha találkozunk.

 

 De eljött a másnap, ami hatalmas meglepetést tartogatott.

Szilveszteri tűzijáték

2008 augusztus 26. | Szerző: Kiseri

 

 Pár nap után Husinak volt egy kis megingása, hogy biztos akarja-e ezt a kapcsolatot, de meggyőztem, hogy ilyen pasi csak egyszer keveredik elénk az életben, ne is merjen a szakításon gondolkodni. Néhány hét elteltével, gyanítom Husi unszolására, összeköltöztek először Pasi szüleihez, majd később albérletbe. Husi tartotta kezében a pénzügyeket és a gyeplőt is. Sok időt töltöttünk együtt, szülinapokat, névnapokat, Szilvesztert ünnepeltünk. A második együtt töltött Szilveszteren változott meg minden.

 Hugom hivatalos volt egy hatalmas Szilveszteri buliba, így csak hármasban ünnepeltünk. Husi ragaszkodott hozzá, hogy egy régi barátja is átjöjjön, bármennyire is nem tettszett sem nekem, sem Pasinak. Mindenki zavarban volt, igazán kellemetlen és feszült volt a légkör, még a házi darts-bajnokság sem volt annyira mulattató miatta. Az ismeretlen, és kevéssé szimpatikus hapsi nem maradt sokáig, egyszer csak felállt, és bejelentette, várja a menyasszonya, megy hozzá. Nem igazán értettem, mi a fenét keresett itt egyáltalán, de ismerve Husi rábeszélő képességét, nem mondhatott nemet a meghívásra, bármennyire is nem fűlt hozzá a foga. Miután elment, szinte fellélegeztünk Pasival. 

 Leültünk kártyázni, fogyott az ital, telt az idő. Egyszer csak ráébredtem, Pasi térde az enyémhez ér, és nem moccan. Én sem moccantam. Furcsa érzések kezdtek elárasztani. Husi velünk szemben ült, de ez Pasit cseppet sem zavarta. Néha rám pillantott úgy, hogy minden egyes alkalommal kellemes bizsergés futott végig a gerincemen. Tekintete izzott a vágytól. Zavarban voltam, de jól is esett ez az ártalmatlannak tűnő érintés. Nem értettem, mitől lett ilyen bátor? Nekem addig meg sem fordult a fejemben, hogy többnek lássam mint a barátnőm pasijának.

 Az éjféli koccintás után kimentünk az utcára megnézni a millió helyről indított tűzijáték-parádét. Mindent elborított a frissen esett hó, és az éjszakai fagynak köszönhetően jegesre fagyott. Hogy el ne essünk, egymásba kapaszkodtunk. Pasi kezeit, mint egyetlen biztos pontot, fogtuk mindketten. Egy idő után Pasi összefonta ujjait az enyémekkel, én ijedtemben elrántottam a kezem, mire kérdőn nézett rám. Csak némán megingattam a fejem, és zsebre dugott kézzel egymagam csúszkáltam vissza a házig. Nem sokkal később fáradtságra hivatkozva elköszöntem. Husi tartóztatott volna, de nem akartam tovább maradni. Egész úton hazafelé a sírás kerülgetett. Miért velem történik ilyen?

 Arról a Szilveszterről többé nem beszéltünk. Minden maradt a régi. Legalábbis kívülről szemlélve. Néha el-el kaptam Pasi kutató pillantását, de úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.

Husi

2008 augusztus 24. | Szerző: Kiseri

 

 

 Husit gyerekkorom óta ismerem. Egy házban laktunk, egy általánosba és egy szakközépbe jártunk, igaz három év különbséggel, mert ennyivel fiatalabb nálam. Mindig jóba voltunk, de soha nem alakult ki igazán jó barátság köztünk. Legalábbis részemről.         

 Tizennyolc évesen elköltöztünk a kerület másik felére, így minden ott lakóval megszakadt a kapcsolatom. Évekig nem is érdekelt, de egyszer kaptam egy hívást Husi szüleitől, hogy a postás megint hozott valamit a régi címünkre, menjek érte, ha kell. Elmentem, kicsit el is beszélgettem Husi anyukájával , ekkor tudtam meg, Husi összeköltözött egy fiúval. Megkaptam a telefonszámát, hogy hívjam fel, dumcsizzunk kicsit. Hát jó, gondoltam, felhívom. Meg is tettem, megbeszéltünk egy találkozót.

 Mikor megláttam, leesett az állam. Husi soha sem volt egyszálbélű, de most egy igazi könnyebb-átugorni-mint-megkerülni típusú lány állt előttem. Döbbenetes volt így látnom egy húszéves lányt. Mint mondta, előző barátja csúnyán átrázta sokévi együtt járás után, és ez annyira megviselte, hogy felszedett vagy harminc kilót. Ami persze egy százötven centis lányon igen feltűnő változás.

 Jól elbeszélgettünk, megismertem a vőlegényét, aki elsőre nem volt igazán szimpatikus, de az idő múlásával rájöttem egészen jó fej a maga gyerekes módján. Egész jól megvoltak, csak Husi akaratossága nem tetszett, de a fiút nem zavarta, talán volt benne egy jó adag mazochista hajlam.

 Hónapokig ment minden a maga útján, összejártunk, szórakoztunk. Egyszer csak Husi elkezdett panaszkodni a fiúra, hogy ezt csinálta, azt csinálta, elege van. Később bevallotta, hogy összefutott az előző fiújával, és úgy tűnik felmelegítené az olyan szerencsétlenül végződött kapcsolatukat. Én rögtön lehülyéztem, és emlékeztettem a feleségére és a gyerekre, amit már akkor összehozott, mikor még Husival együtt voltak. De mintha csak a falnak beszéltem volna. Husi belebonyolódott ebbe a nem túl szerencsés szerelmi sokszögbe. Néhány hét múlva szakított a vőlegényével, és összeköltözött a régi-új fiúval. Megmondtam neki, hogy ne várja, hogy jó képet vágjak a dologhoz, mert ki nem állhatom a fickót, és ha egy mód van rá elkerülöm. Ha Husi találkozni szeretne velem, jöjjön egyedül.

 Nem tartott sokáig ez az állapot, Husi rájött, ugyanúgy átrázza, ahogy azelőtt. Így hazaköltözött. Szülei fellélegeztek, ahogy én is.

 Ekkor rákattant a chat-re. Furábbnál furább, idiótábbnál idiótább hapsikat szedett össze, és hozott el a szokásos szombat esti darts-partinkra. Minden alkalommal nekem kellett kimentenem az önmaga okozta csávából, sőt nemegyszer húgomat is óvnom kellett tőlük, ha észrevették Husinál nincs esélyük. Csak egyszer volt szerencsénk egy normális fiúval, akivel nagyon jól szórakoztunk. Husi teljesen beleesett, de a fiú nem igazán akart tőle többet mint egyszerű barátság. Husi akkor akadt ki végleg, mikor kiderült, én tetszek a fiúnak, nem ő. Nekem is tetszett, de semmi nem lett a dologból. Talán mindketten tudtuk, nem vagyunk egy hullámhosszon.

 Aztán egy napsütéses szeptemberi délutánon jött a telefon, Husi megtalálta az igazit. A neten ismerte meg, már találkoztak is. Teljes az összhang, jó fej, jó pasi. Erre igazán kíváncsi voltam ismerve Husi elcseszett ízlését. Megbeszéltük, szombaton, darts előtt beülünk egy pizzériába ismerkedni.

 Mikor megláttuk, Hugival egyszerre torpantunk meg. Mintha a Dávid-szobor lépett volna le a talapzatáról. Magas, izmos, jóképű, és a szeme… A zöldnek és barnának egy különleges keveréke, ami csak úgy szikrázott, mikor nevetett.

 Nagyon jól telt az este, mindannyian humorunknál voltunk. Pasi pedig tökéletes partnernek bizonyult Husi zrikálásában. Azt hozzá kell tennem, Husit nem áldották meg az égiek elég humorérzékkel, kicsit lassan is kapcsol, amit mi rendszerint ki is használtunk. Ez az este alapozta meg barátságunkat Pasival. 

A kérdőrevonás

2008 augusztus 21. | Szerző: Kiseri

 

2008.08.06. szerda

 

 Mivel már harmadik napja rágódtam a kérdésen, vajon mit akar tőlem, úgy határoztam, kérdőre vonom. Éppen kapóra jött, hogy Husi késő estig dolgozott aznap, így a Pasi egyedül lesz otthon egész délután.

 Munkából hazaérve bevetettem magam a fürdőszobába, hogy minden tökéletes legyen a nagy pillanatra. Miután kicsinosítottam magam, kivasaltam az előző nap vett vörös ruhámat. Aztán csak ültem a fürdőlepedőmben, a pulzusom ezret vert percenként, a gyomrom borsószemnyire szűkült össze és páni félelem járt át a gondolatra, mire is készülök. A Pasi az egyetlen –és ezért talán a legjobb is- barátnőmmel élt együtt közel két éve.

 Három éjszakát vergődtem végig azon agyalva mit is fogok mondani, tenni.

 Az első változatban belépek az ajtón és egy „mindig is erre vágytam!” felkiáltással erős karjaiba kap, és ott helyben egymásnak esünk. Nem törődünk a következményekkel, nem törődünk Husival, csak kiélvezünk minden pillanatot. Majd összekapaszkodva, pihegve az iménti intenzív élmény hatásától megrészegülve megfogadjuk, többé mással nem kezdünk, mert egymásnak vagyunk teremtve.

 A másodikban már bejutva a lakásukba kérdőre vonom, hogy miért tette, amit tett? Ő meg bevallja, hogy már nem szereti Husit és elhagyja értem. Hozzátéve, hogy mióta ismer, mindig is ott voltam a szívében, de csak most mert szembenézni önnön érzéseivel. Persze ennek is hasonló véget képzeltem: boldog összeborulás, és egy kellemes, bár kissé kapkodó együttlét.

 A harmadik változat ugyanúgy kezdődik, mint az előző, de kérdésemre csodálkozó arcot vágva szabadkozik, hogy valamit félreértettem, nem volt semmi izzás, semmi flört. Sőt Husi es Ő közte soha nem mentek ilyen jól a dolgok. Ekkor megszégyenülve elrohanok, és soha többé nem találkozom vele. Mondanom sem kell, ez utóbbi volt a rémálmom.

 Ráébredtem, semmi ételme emészteni magam végre meg kell tudnom az igazat! A tettek mezejére kell lépnem. Felkaptam a mobilom, és mielőtt meggondolhattam volna magam, tárcsáztam. Hármat csörgött, aztán meghallottam a meglepett hangját.

 -Halló! Szia! Baj van?

 -Szia! Nem, nem, csak azt szeretném tudni… Illetve kérdezni, hogy még dolgozol?

 -Ja, igen még dolgozom. Miért?

 -Hát… Husi otthon van? -kérdeztem, bár tudtam a választ.

 -Nem, ma hosszúzik. Miért? Valami baj van?

 -Nem, nem, csak beszélni szeretnék veled. Átmehetek? Mikor érsz haza?

 -Ő… úgy másfél óra múlva. Miről akarsz beszélni? Kezdjek megijedni? –kérdezte már oldottabban és el is nevette magát.

 -Dehogy is, majd meglátod. Ne ijedezz! –mosolyogtam immár én is. Megbeszéltük, megcsörget, ha hazaér, elköszöntünk és vonalat bontottunk.

 

 Tehát az első lépést megtettem. Már csak várnom kell! Másfél óra? Te jó ég! Addig szedhetem a hangyákat!

 Végül nem is telt olyan lassan az idő. Hugi leült velem szemben és csacsogott. Mesélt a neten talált legújabb barátjáról, egy vietnámi fiúról. Elmesélte, mennyire aggasztja, hogy nem úgy megy neki az autóvezetői tanfolyam, ahogy kellene. Sőt, még nekem kellett őt vigasztalnom. Ezzel sikerült úgy elterelnie a figyelmemet, hogy már csörgött is a telefonom, a Pasi hazaért. Mondtam, negyed óra múlva ott vagyok és kávéval várjon, ha jót akar.

 

 Gyorsan elvégeztem az utolsó simításokat és bevágtam magam a kocsiba. Minél közelebb értem úti célomhoz, annál feszültebb lettem, de be kell vallanom, kellemes izgalommal vegyes félelem volt ez.

 Csöngettem, kijött, üdvözöltük egymást. A lakásba érve már tette is elém a forró kávét, amiért hálás voltam, így kaptam egy kis haladékot, hogy összeszedjem magam.

Csendben kortyoltunk néhányat, szinte tapintható volt a feszültség. Mindketten zavarban voltunk.

 -Na, hogysmint? –adta meg a kezdő löketet, látva zavarom, hogy nem merek belekezdeni a mondandómba.

 -Szóval, azért jöttem, hogy megkérdezzem, mi volt veled a strandon? –vágtam a közepébe, kerülve a pillantását.

 -Tudtam, hogy ezért jöttél –kezdte a Pasi-, Azt hiszem kicsit megkergültem.

 Hosszú hallgatás következett. Egymást kergették a fejemben a gondolatok. Erre nem számítottam… Nem tagad, nem borul a vállamra, nem szabadkozik. Csak megkergült? Megalázva éreztem magam. Tehát nem rólam szólt a dolog, hanem a libidójáról? Ennek a végére kellett járnom!

 -És miért kergültél meg? –törtem meg a csendet.

 -Nem is tudom… Bocsáss meg! –ez elég letörten hangzott, és ahogy rápillantottam, tartásából megbánás sütött. De ahogy felnézett pajkos csillanást véltem felfedezni a szemében. Ettől még jobban összezavarodtam. Most játszik velem?

 -Értem –mondtam, pedig dehogy értettem- Tudod, Husi a barátnőm…

 -Tudom. Ezer éve ismeritek egymást.

 Megingattam a fejem, hogy nem erről van szó. Szerettem volna kicsit összeszedettebb lenni, de az ő jelenlétében ez nem ment. Kezdett kicsúszni a kezemből a beszélgetés. Minden, amit az elmúlt pár napban elhatároztam, hogy elmondom neki, úgy eltűnt a fejemből, mintha ott se lett volna.

-Szóval –kezdtem bele újra-, ti már valamit elértetek Husival. Én nem is tudom…, hogyan gondolhattad…

 Miközben ezek a szavak elhagyták a számat, majd megszakadt a szívem, hogy pont ezt a Pasit kell visszautasítanom. Tudtam, hogy a tisztesség ezt kívánja, de a lelkem mélyén nem hagyott nyugodni a kérdés: mi lenne ha…?

 -Sjnálom. Tényleg –mondta, de a hamis csillogás még mindig ott volt a tekintetében.

 -Tudod, ha máskor, más körülmények között történt volna… Szóval, hízelgő. Tényleg. De tudod, Husi…

 -Nem történt volna meg, ha nem lennél ilyen szép. –mondta halkan.

 Ezután már semmi értelmes nem jutott az eszembe. Csak ültünk egymással szembe, kávét szürcsölve és egymás tekintetét kerülve. Mikor elfogyott a kávém, felálltam, hogy indulok, nincs más amit mondani tudnék. 

 -Biztos, hogy menni akarsz? –kérdezte- Nem érsz rá még egy kicsit?

 -Tulajdonképpen mára már nincs semmi dolgom. Miért? Segítsek valamit? –tört elő belőlem a segítőkészség. Vagy csak nem akartam otthagyni?

 -Hát… -sandított mosolyogva az asztalon lévő két patisszonra- Meg kéne pucolnom őket. Segítesz?   

 -Persze! –vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan.

 

 Miközben küzdöttünk a zöldség absztrakt formáival, sok minden szóba került, csipkelődtünk, nevettünk, mintha az iménti kellemetlen beszélgetés meg sem történt volna.

 Miután végeztünk és ismét indulni készültem, újabb marasztaló feladattal rukkolt elő. Mosogassunk el! Beleegyeztem.

 Míg én az edényeket mostam, ő szárazra törölte azokat. Szorosan egymás mellett álltunk, egy-egy mozdulatra összeért a testünk. Bizsergető érzés volt, de próbáltam az elmosandó tányérokra koncentrálni, nehogy elveszítsem a fejem. Közben csacsogásunk szinte évődésbe csapott át. Ilyen jól már nagyon régen nem éreztem magam. Nem volt az a magas labda, amit ne tudott volna visszaadni. Ami az én szarkasztikus humoromat ismervén nem is kis teljesítmény. Mikor már az összes edény tisztán ragyogott, már eszembe sem jutott hazamenni, maradni akartam, élvezni a társaságát, a közelségét.

 

 A szobában egymás mellett ülve néztünk egy sportcsatornát és jókat nevettünk a nyilatkozatokon, gonoszkodtunk a felboruló rallyautókon. Nem a műsor volt a lényeg, hanem az együtt töltött idő.

 Viccesen megemlítette, már csak a száraz ruhákat kell leszedni, elpakolni, de egyikünk sem mozdult. Lassan a vállamra tette a kezét, és finom mozdulatokkal masszírozni kezdett. Az érintése, minden egyes mozdulata forró hullámokat indított el a gerincemen lefelé.

 -Jól esik? –kérdette csendesen.

 -Isteni! –suttogtam.

 -Szólj, ha abbahagyjam. –duruzsolta a fülembe.

 Mint akit villámcsapás ért, ráeszméltem mi lesz a vége ennek, ha most nem vetek véget a dolognak. Lelkem egyik fele folytatásért esdeklett, de a másik józanságra intett. Utóbbira hallgatva megmozdultam.

 -Most inkább hagyd abba –mondtam rekedten-, menjünk leszedni a ruhákat! –tettem hozzá kicsit összeszedve magam. Elhúzta a kezét, de nem látszott megbántottnak. Kicsit talán csalódott volt, de megértette, mi tart vissza. Mindketten tudtuk, hogy nem lenne helyes ezt tenni Husival, bármennyire is kívánjuk.

 Kapkodva rendezgettük a ruhákat, néha lopva egymásra pillantva. A levegőben még ott volt az iménti izzás. Hogy ne tűnjön menekülésnek, indulás előtt elfogadtam a meghívását egy szelet jégbehűtött dinnyére. Csendben, higgadtan fogyasztottuk el a gyümölcsöt, tudva, hogy itt a vége annak ami el sem kezdődhetett.

 

 Kikísért a kapuhoz, rövid tétovázás után gyorsan egy-egy puszit nyomtunk egymás arcára, sarkon fordultam, és szomorúan hazahajtottam.