1000 fénykép

2008 szeptember 21. | Szerző: Kiseri |

 

 A tavasz költözéssel kezdődött. Új albérletet találtak. Pasi kollegái is és én is ott voltunk segíteni. Mire megtelt a két teherautó, már mindenki idegeit kikezdte Husi. Parancsolgatott, kiabált, drámázott. Már ott tartottam mindent otthagyok, csinálják akiknek erősebbek az idegeik az acélnál is. De láthatóan nem csak én voltam így ezzel. A fiúknak is elegük volt Husiból. De ők nem mertek neki szólni. Én viszont alaposan megmondtam neki a magamét. Nem a szolgái vagyunk, szívességet teszünk, amiért illik hálásnak lenni. Ettől kicsit lehiggadt. Átvittük a cuccokat az új helyre, a fiuk lepakoltak, és pánikszerűen elmenekültek. Én még segítettem kirámolni a fontosabb dolgokat, és gyorsan leléptem.

 Már szépen berendezkedtek, de Husi csak nem vett vissza magából. Néha olyan hangon beszélt Pasiról, vagy vele, hogy én szégyelltem magam. Azt mondta, elege van, Pasi nem csinál semmit otthon, csak meló után vacsorázik, és lefekszik. A romantika is kezd meghalni köztük. Próbáltam nyugtatni, nehogy elhamarkodottan lépjen, és úgy tűnt, szép lassan rendeződnek a dolgaik.

 Jött a nyár, elhatároztuk, felmegyünk a hegyekbe Pasi családjának faházába. Szombat délelőtt Pasi még dolgozott , így mire hazaért már mindannyian indulásra kész voltunk. Husi nem hazudtolta meg önmagát, rögtön támadásba lendült. Mindent egyedül kell csinálnom, mondta, ezt ide rakd, azt oda. Mindezt olyan hangnemben, hogy Hugival inkább az autónál vártuk meg őket. Pasit még soha nem láttam ilyen mérgesnek, sőt dühösnek. Miután a kocsiban is folytatták a vitát, Egy áruháznál megállva kompromisszumot kínáltam nekik: vagy mindketten befogják, és civilizáltan viselkednek, vagy fordulunk vissza, mert nem vagyunk kíváncsiak a veszekedésükre. Ezután lehiggadtak, és egész jól telt a hétvége.

 Pár hét múlva elutaztak a tengerpartra nyaralni. Hugival pedig fogadást kötöttünk, meddig bírják még együtt. Ő arra fogadott, nyaralás után nem sokkal válnak szét útjaik, én arra, hogy szeptemberig talán még kihúzzák.

 Miután hazajöttek Husi áthívott, nézzem meg a fotókat és hallgassam meg az élménybeszámolót. Míg vártuk, hogy Pasi hazaérjen, mesélt a tengerről, a szállodáról, és hogy mennyire jól érezte magát. Pasi teljesen elkényeztette, mondta, leste minden kívánságát. Újra minden szép és jó.

 Mikor már ő is megérkezett, elkezdtük nézni a képeket. Husi kezelte a számítógépet, mi meg köré ültünk. Egyszer csak, mintegy véletlenül, Pasi lába az enyémhez ért. Fészkelődtem kicsit, hogy feltűnés nélkül arrébb húzódhassak, mire ő is elkezdett fészkelődni, és már a karjával támaszkodott a combomon. És hogy fel se merülhessen, véletlen az érintés, óvatosan el kezdte mozgatni a lábát, mintegy simogatásként. Legszívesebben rákiáltottam volna, hagyja abba, de minden józan eszem elszállt ahogy a bőrét az enyémen éreztem.  Arcom lángba borult, és alig tudtam figyelni arra, amit Husi mesélt. Izgató és egyben rettenetes másfél óra volt. A félelem, hogy Husi észrevesz valamit, keveredett a bizsergető érzéssel, amit a titkos érintések okoztak.

 Mire végignéztük az ezer fényképet, ismét a kétségbeesés szélén álltam. Pontosan azt teszi, mint fél éve, azon a bizonyos szilveszteren. Tudtam, most is én fogom húzni a rövidebbet. Nekem lesznek átvirrasztott éjszakáim, nekem fog remegni a gyomrom, ha találkozunk.

 

 De eljött a másnap, ami hatalmas meglepetést tartogatott.