Miután megtörtént a lánykérés, elhatároztuk, hogy gyereket is vállalunk.
Egy szép májusi reggelen pozitív lett a teszt. Földöntúli öröm járt át mindkettőnket. Babánk lesz!
A körzeti nőgyógyász megerősítette, februárra szülők leszünk. Két hét múlva, egy másik, legkevesebb emberséget vagy csupán érdeklődést sem mutató orvoshoz kerültem. Morgott, szidta az ultrahang gépet. Kicsi, tán öthetes. Mondta. Ez nem stimmelt. Még azon a héten az ügyeleten kötöttem ki, férjem remegő aggodalommal kísért el, véreztem. Megvizsgáltak, semmi baj, megesik, a baba jól van. Megnyugodtunk, de tanulva az előző esetből magánorvos után néztünk. Találtunk is egy közelit, akit mindenki dicsért. Elmentünk hozzá egy hétfő délután. Férjem is velem tartott, kíváncsi volt már nagyon a kis jövevényre.
Beszéltünk a dokival, majd irány a vizsgáló. Ultrahang.
Doki hümmög, forgatja az uh-fejet, majd kiböki: Sajnálom, de a magzat már nem él.
Egy világ dőlt össze bennem. Férjem halálsápadtan a döbbenettől, csak nézett rám és csendben könnyezett.
Nagyjából 8 hetet élt.
Másnapra beírt műtétre. Férjem végig velem volt. A műtét után is végig fogta a kezem, és vigasztalt.
Életünk egyik legnagyobb tragédiája volt.
Mikor letelt a lábadozási idő újra teherbe estem. Csodás érzés volt, hogy egy kis életke növekedik bennem. Az egész család boldog volt. Férjem mindent megtett, hogy óvjon, segítsen. Aztán egy viharos tavaszi estén, épp meccset néztünk, mikor rám törtek a fájások. Irány a korház! Ügyeletes doktornő szerint, szivárog a magzatvíz, így antibiotikum kell, de úgysem elég erősek a fájások (szerintem meg de) úgyhogy infúziót kell adni. Este tíztől reggel fél hétig vajúdtam. Akkor megérkezett a dokim és már vittek is a műtőbe. Császár, úgymond téraránytalanság miatt. Igen, nagy lett a baba, és egészséges.
Márk, május 6., 4510 g, 59 cm
Két évvel később bővíteni szerettük volna kis családunkat, így ismét terhes lettem. Ez a várandóság már nem volt rózsaszín vattacukor. Mindenem fájt, majdnem teljes idő alatt émelyegtem, és nem csak reggelenként… Szeptember végén, megbeszélt időpontban megjelentünk a kórházban és, ismét császárral, világra jött a második, szintén egészséges kisfiunk.
Családdá válás
2014 szeptember 17. | Szerző: Kiseri
Miután megtörtént a lánykérés, elhatároztuk, hogy gyereket is vállalunk.
Egy szép májusi reggelen pozitív lett a teszt. Földöntúli öröm járt át mindkettőnket. Babánk lesz!
A körzeti nőgyógyász megerősítette, februárra szülők leszünk. Két hét múlva, egy másik, legkevesebb emberséget vagy csupán érdeklődést sem mutató orvoshoz kerültem. Morgott, szidta az ultrahang gépet. Kicsi, tán öthetes. Mondta. Ez nem stimmelt. Még azon a héten az ügyeleten kötöttem ki, férjem remegő aggodalommal kísért el, véreztem. Megvizsgáltak, semmi baj, megesik, a baba jól van. Megnyugodtunk, de tanulva az előző esetből magánorvos után néztünk. Találtunk is egy közelit, akit mindenki dicsért. Elmentünk hozzá egy hétfő délután. Férjem is velem tartott, kíváncsi volt már nagyon a kis jövevényre.
Beszéltünk a dokival, majd irány a vizsgáló. Ultrahang.
Doki hümmög, forgatja az uh-fejet, majd kiböki: Sajnálom, de a magzat már nem él.
Egy világ dőlt össze bennem. Férjem halálsápadtan a döbbenettől, csak nézett rám és csendben könnyezett.
Nagyjából 8 hetet élt.
Másnapra beírt műtétre. Férjem végig velem volt. A műtét után is végig fogta a kezem, és vigasztalt.
Életünk egyik legnagyobb tragédiája volt.
Mikor letelt a lábadozási idő újra teherbe estem. Csodás érzés volt, hogy egy kis életke növekedik bennem. Az egész család boldog volt. Férjem mindent megtett, hogy óvjon, segítsen. Aztán egy viharos tavaszi estén, épp meccset néztünk, mikor rám törtek a fájások. Irány a korház! Ügyeletes doktornő szerint, szivárog a magzatvíz, így antibiotikum kell, de úgysem elég erősek a fájások (szerintem meg de) úgyhogy infúziót kell adni. Este tíztől reggel fél hétig vajúdtam. Akkor megérkezett a dokim és már vittek is a műtőbe. Császár, úgymond téraránytalanság miatt. Igen, nagy lett a baba, és egészséges.
Márk, május 6., 4510 g, 59 cm
Két évvel később bővíteni szerettük volna kis családunkat, így ismét terhes lettem. Ez a várandóság már nem volt rózsaszín vattacukor. Mindenem fájt, majdnem teljes idő alatt émelyegtem, és nem csak reggelenként… Szeptember végén, megbeszélt időpontban megjelentünk a kórházban és, ismét császárral, világra jött a második, szintén egészséges kisfiunk.
Patrik, szeptember 29., 4060 g, 57 cm
Így lett teljes a családunk.
Oldal ajánlása emailben
X